2017. 07. 28 - 08. 13-ig szokásos montenegrói tábor zajlott Njegusiban. Bekeyből szokásosan Tapsi és én, nem szokásosan erősítettük a csapatot. Legalábbis a Tapsi. Ö legtöbbször serpa és fotós illetve be-ki szerelőként vett részt az expedíciókban. Erről ő tud mesélni. Én Olcsi miatt 2 hétre mentem, mivel tavaly Vorona miatt kimaradt Montenegró. Ebbe Olcsi úgy ment bele, hogy az idén 2 hétre megyünk. Végére megunta a tengert is. Mondjuk ez azért nem látszott rajta. Részemről egyik nap Hideglelős, másik nap tenger viszonylatban ingáztam.

A táborról részletesen Gyovai Tomi írásában itt olvashattok: http://ftsk.hu/FTSK/turak/montenegro2017.pdf

Ahogy veled is megtörténhetett volna…  ;)

2016. Július 23.
Az odaút csodás volt, igaziból csak két és félszer mentünk rossz irányba, de a modern technikának hála, most már mindent a GPS-re lehet fogni, szóval ez is annak a hibája, hogy nem használtuk, igaz próbáltuk aztán. A Csévi-szirteket meg fel lehet úgyis ismerni, így ha nagyon távolodsz tőle, akkor úgyis tudvalevő, hogy vissza kell fordulni.

Érkezés után sörnyitás, regisztráció, ismerősökkel történő beszélgetések hada és zöme, majd sátorállítás. Sátorka lehet arra számított, hogy meg fog telni estére, elvégre még nem is volt használva (majdnem azt írtam, hogy felavatva, de a rossz nyelvek mást értenének alatta/felette), de csak a vasárnap reggeli eső, mely bekergetett minket alája.

A csütörtök este a többlábúaké volt, mivel láttunk sok, a szentek sorába felvétetett János bogarat, illetve megtámadott egy szarvasbogár is, ráadásul hátulról (de nőstény), így mentésre szorultam, ezer hála és köszönet Áginak, Dalmának és a többieknek.

Dizseri Barni '16 tavaszán kezdett el szervezkedni, hogy esetleg a közelgő esküvője előtt csak mi fiúk elmehetnénk valahová barlangászni. Valami nagyott szerettünk volna, de nem túl sok bonyodalommal. Eleinte a PF által sokszor látogatott Kačna jama merült fel ötletnek. Teltek-múltak a hetek és végül már nem is emlékszem hogyan, de végül a Mamet jamat szemeltük ki. Az előkészületeknél Kun Botond és az én régebbi emlékeinkre hagyatkoztunk és végül négyen vágtunk neki az akciónak június első hétvégéjén.

Készítette: Füredi Zoltán

Hang: Várhegyi Rudolf

A nyári tábor fő célja: a már évek óta magyarok által ostromolt Abisso Prez mélyebb részén előző évben talált feltárás továbbkutatása volt. Utólag kijelenthetjük, sikeresnek bizonyult és van inspiráló ok a jövőben ismét visszatérni oda…

A Canin-fennsík, ahol: nappal leégsz, este izofóliában összebújhattok, napokig vihar lehet, holdtöltekor sétálhatsz a fehérlő sziklákon, éjjel kifeküdve nézheted a csillagokat a legmélyebb csendben, a vadak nem tartanak tőled, a vizet havat olvasztva kell megszerezned, az egyensúlyod fejlesztheted a karron bukdácsolva, eljutni a szaróhelyre esélytelen befűzött bakancs nélkül… Hogy is szoktam írni? PF 2015, mi így nyaralunk!

Az ég lassan kivilágosodott, a fák már nem nyúltak feketén a levegőbe, a kőfejtő falán pedig narancssárga virágokat festett a felkelő Nap. A tábortűz lángja hangtalanul nyaldosta a bogrács alját, amelyben a tegnapi vacsora melegedett, mert reggelizni kellett mindenkinek, mégpedig bőséggel. Egy hete táboroztunk itt, lefogytunk, kinőtt a szakállunk, és tudtuk, hogy legközelebb csak este tudunk enni. A gondolataink elindultak az elmúlt hét eseményei felé, de aztán elhanyatlottak, vagy visszakerengtek a tűzhöz, feltört kezünkhöz, a sérüléseinkhez – önmagunkhoz. Fáradtak voltunk mindannyian.

Egyrészt nem emlékeztem arra hogy ennyire sportos ez a barlang, másrészt meg-megdobbant a szívem amikor a régen nem látott barlangrészleteket újra megláttam. Aztán ahogy teltek a napok, egyre inkább hozzáedződtem a körülményekhez, egyre természetesebbek voltak ugyanazok a mozdulatok... pont mint régen! A franc se gondolta volna anno amikor a baromarcú taknyászékkal a mecseki ág előtti huzatos agyhalált a "hideglelés"-t bontottuk, hogy egyszer majd bivakos begekkel kell a másik irányba végigkeccsölni ugyanott... mint ahogyan a doktor Bete és Humbold terem is teljesen átértékelődött ahhoz képest, mint amikor kismoha nyomta benne a fúrógépet miközben én egy kis utánfutóként furulyáztam el az időt lent a hatalmas terem alján. Most meg ott volt szétszórva a 20 ember bivakja...

Az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület 1991 óta kutatja a Csévi-szirtek-barlangjait. Munkájuk eredményeként tárult fel az Ariadne-barlangrendszer, ami 14 kilométeres hosszával Magyarország harmadik leghosszabb barlangja, 204 méteres mélységével pedig a negyedik legmélyebb. Ebben a barlangban találhatóak a Dunántúl legnagyobb barlangtermei és cseppkövei is. Ennek a sikerekkel és küzdelmekkel teli első 20 évnek az eredményeit mutatja be ez a film.

Forgatókönyv: Ádám Bence, Virág Anita Anna
Narrátor: Viczián Ottó
Világítás: Chorendzsák György
Vágás, utómunka: Ádám Bence
Operatőr: Ádám Bence, Kovács Jenő, Kovács Richárd
Riporter, társrendező: Virág Anita Anna
Rendező: Ádám Bence

Ariadne Film
2013, 30 perc

Emlékszem 2013 nyarának egyik estéjén Pozsonyban ültem frissen végzett alapfokús barlangász vizsga után,   amikor a Lacc rámírt, hogy mehetnék egy szlovén barlangba mert szerinte az nagyon tetszene nekem... Utólag belegondolva addigi legnagyobb barlangász élményem kötődik ahhoz a barlanghoz, a Kačnahoz. Ez az összefoglaló azután készült:

… Utolsó önellenőrzés még a „slósz”-omon a fal tövében, közvetlenül a kötél alatt, amikor Lac lekiált, hogy szabad a kötél. Felrakom a mászógépeket. Egy másodpercnyi lélegzetvétel… aztán elkezdek mászni. Sietni kell, minél gyorsabban kellene feljutni a felszínre, hogy az akna bejáratához közeli csörlővel a felszerelésünket tartalmazó bagjeinket felhúzhassuk, és a két utolsó emberünk – Cicanac és Bori – is elindulhasson kifelé. Ők azért maradnak hátra, hogy a majd visszaeresztett kampóra felrakják a maradék bageket. Nemrég érkeztünk csak a kijárati aknához, mind kimelegedtünk, de ők rövidesen fázni fognak. Sokat nem várhatnak tétlenül egyhelyben állva… Mászok. Igyekszek a lehető leggyorsabban. Mászok. Tudom, hogy hosszú lesz ez nekem. Mászok. Lüktetnek az ereim a nyakamban. Mászok. Az első nitthez megérkezek. Átszerelek. Mászok tovább. Próbálok két lábbal a lépőszárba lépni. Mászok. Nem tudom hány perc telhetett el, Lac fényeit már magam felett nem látom. Megállok.

"NO PICNIC"

Ez volt az a felirat, ami alatt az éjszakai megérkezés után lehevertünk a régi felvonóház évről évre zsugorodó mintegy mínusz 10 fokos hideg előterében. Persze a Sisma-t ismerve már lehetett sejteni, hogy ez a felirat nem tiltás, hanem inkább kijelentés, és hogy a következő 5 napra végig igaz lesz.