Ahogy veled is megtörténhetett volna…  ;)

2016. Július 23.
Az odaút csodás volt, igaziból csak két és félszer mentünk rossz irányba, de a modern technikának hála, most már mindent a GPS-re lehet fogni, szóval ez is annak a hibája, hogy nem használtuk, igaz próbáltuk aztán. A Csévi-szirteket meg fel lehet úgyis ismerni, így ha nagyon távolodsz tőle, akkor úgyis tudvalevő, hogy vissza kell fordulni.

Érkezés után sörnyitás, regisztráció, ismerősökkel történő beszélgetések hada és zöme, majd sátorállítás. Sátorka lehet arra számított, hogy meg fog telni estére, elvégre még nem is volt használva (majdnem azt írtam, hogy felavatva, de a rossz nyelvek mást értenének alatta/felette), de csak a vasárnap reggeli eső, mely bekergetett minket alája.

A csütörtök este a többlábúaké volt, mivel láttunk sok, a szentek sorába felvétetett János bogarat, illetve megtámadott egy szarvasbogár is, ráadásul hátulról (de nőstény), így mentésre szorultam, ezer hála és köszönet Áginak, Dalmának és a többieknek.

2016. Július 24.
Másnap indulandusz, az aznapi elgondolás a 6 barlangot átívelő túra volt, bár aggódtam picit, hogy ez igazából pont meg fogja duplázni az idei barlangjáró tevékenységemet és hát azok sem voltak megterhelők (Na jó, a Döme-barlangot kivéve, de ott ugye sok volt a CO2). Ezen aggodalom nőtt, mikor felérve a barlanghoz, már el is fáradtam :D  No de a fáradtság lényege, hogy előbb-utóbb elmúlik, meg ugye “egyik láb, másik” szabályt kell csak betartani.

A túra résztvevői voltak még Ricsi, Ági, Nóri, Tomi és Palkó.  Palkónak ezer hála, ugyanis egyrészt nagyon körültekintően adta tovább és informált arról, hogy milyen lesz a következő szakasz, valamint mondta azt is, hogy miként érdemes belemenni az adott szűkületbe.

Az, hogy pontosan mikor tartózkodtunk melyik barlangban és mi volt az átmenő szakasz, nem nagyon tudom. Az elején láttunk Ajándék kullancsokat, hivatalosan persze Ariadnusz Kullancsusz vagy valami hasonkullancs, meg az ott olyan szép fehér volt, nemrég volt gondolom festve, nem is lehetett a falhoz nyúlni. Ezen szakaszon még nem lehetett fellélegezni, mert előttünk állt a “szelektáló szűkület”-ként beharangozott szakasz. Igazából nem is volt annyira durva, főleg ha  két szomszédos csigolyádat el tudod hajlítani úgy 90 fokkal, meg kell a segítség az alattad valóktól, hogy melyik lukba is célszerű bedugaszolni a lábadat. Ha picit mellé megy, az sem nagyon baj, mert nagy nehezen felfele is lehet ám haladni ;) Ha mindezt betartod akkor simán lecsusszan az ember...A simán lecsusszanás lehet, hogy overáll szakadással is jár, illetve divatdiktátorként ki lehet próbálni, hogy milyen mikor a derékpruszik a hónaljadban köt ki. Meglepő ;)

Persze ez nem az az akadály, ami előtt veszel egy nagy lélegzetet, ez inkább a nagyot sóhajtós rész volt. Itt történt még, hogy az egyik bag úgy döntött, hogy potty. Ugyanis Tomi a szűkület előtt fent hagyta a bagét, amit így nekem kellett vinni. Logikus lett volna a két baget összekapcsolni a karabínerrel, de mivel a szűkülettel voltam elfoglalva, bármiféle logosz távol állt tőlem, így ez nem is történt meg. Ennek okán, mikor továbbadtam a baget, az mégis az összekapcsolás látszatát keltette (hamisan), emiatt Palkó az egyik baget megfogván jogosan csodálkozott a másik gyorsulásán. Szerencsére semmi törékeny nem volt benne, a műfogsorát sem abban tartotta a gazdája ;)

Eztán kezdődött el a barlangtúra lelki értelemben, feltételezvén (rosszul :D ), hogy a szorult helyzeteknek vége. Nagy, kitett mászások egyébként nem voltak, de azért volt olyan rész, melynek neve Mandula, meg Betyár-lik, de előbbi nem is volt olyan szűk, utóbbit meg kikerültük Palkóval ;)

A köteles szakaszokon csak felfelé kellett mászni, cseppkővédelmi okokból egyszer még valami műtőszoknit is kaptunk, hátha megússzák. A slószt nem kellett végig cipelnünk, a túra előtt bedobtuk a barlang egy másik bejáratánál és félútnál vettük magunkhoz, mikor érintettük ezt a szakaszt.

Kiemelném a sáros részeket, egyik még a Bendőn is túltett. Ekkor rajtunk volt még a melles és a croll. Annyira beragadt a kúszós részen, hogy a baget meg próbáltuk magunk előtt gurítani, meg dobni, hogy menjen jó messzire, de az eredmény mindig csak az lett, hogy megállt abban a pillanatban és úgy, ahogy földetért. Illetve valami ilyen szakasznak a végén volt egy felfelé törés, melynél nem volt magától értetődő, hogy mi a megfelelő lábhajtogatási illetve forgási irány/sorrend.

Ja igen, a Bendő az egy alattomos kis jószág, előtte kis tekervényes, kúszós agyagos résszel (mikor nem mindegy, hogy melyik oldaladon fekve közelíted meg a következő kanyart, ha nem vagy orosz női tornász), mely arra tökéletes, hogy a Bendőnél eszed ágában se legyen visszafordulni. A picúrok persze könnyen átmentek, mi Palkóval szenvedtünk egy sort, ő lábbal előre csinálta meg, emiatt utána le is ment az aljára, ahonnan szép mutatvány volt, mire kiszenvedte magát. Le a kalappal ;) Én sem az átlépős módszert csináltam, hanem fejjel előre, mert a másik az hajlékonyságot feltételez, de én olyanra nem voltam képes, pláne annyira.

Valamikor ekkor történt az az elhatározás, hogy a barlang utáni sör előtt le kéne mondani azt a vasárnapi Indikációs barlangot, nehogy valami rossz élménnyel záródjon az utolsó nap.

Utunk során sok hasznos dolgot megtudhattunk a különféle Kőháti-termekben, legyen az Sárkőháti, Kullancskőháti, Egyébkőháti… Például ugye aztat, hogy ami itt már lerágott csont, avagy kidolgozott ürülékként jelenlevő jelölés, melyet  ugye jó figyelni, annak világirodalomban még nem találták leírását. Ugyanakkor lehet, hogy van, csak kéne tudni olyanul. De lehet, hogy bedobva a köztudatba, sutty, a barlangok hossza megnövekedne.  Illetve az is érdekes kérdés, hogy eme kijelölés direkt zajlik, amolyan iránymutatóként is számukra, vagy csak fakultatív módon, pottyantják el a dolgokat jókedvükben. Felvetődött az is, miután valami klór-hexa-fluorid gáz segítségével végeztek “levegőfestést”, hogy kéne valamilyen gáz, amit szeretnek a denevérek és akkor arra mennének mint a gáz. Na most ezt megtoldani valami kijelölést elősegítő anyaggal, az eredmény az lenne, hogy ismét a kijelölést kéne csak követni.

Történtek még filozófálgatások a fatörzsbarlangokról, hogy annak képződését talán elő is lehetne segíteni egy pár mamutfenyővel és szállítmányozásban jártas ismerősök segítségével, ha előbbit elviszik az utóbbiak valami aktív vulkánhoz.

A túrának végeztével a lebattyogás során lemásztunk még a Legény barlang bejáratához a kisbagekért (itten nagyon jól lehetett érezni a barlangból kiáramló hűs levegőt a földközelben) az elvetemültek (jelen közösségben a normálisnak kikiáltottak) átkúsztak még pár miniüregen, valaki bekúszott a Légy-barlangba is.

Leérvén a hegyről az éneklésről sajnos lemaradtunk, viszont megérkezett a BJBT is, meg mindenki, kivéve aki még nem. Illetve aki már nem, ugyanis Ervin hazament sajnos, mert nem találta a sátrat... Volt foci Zsandival és Benivel, összefutás Katával... Éppen vacsorázni idndultam, mikor összefutottam Mikivel is, ki éppen beszélgetett  és továbbirányított Dórihoz, akivel örültünk, hogy MÜNK. Elég szimpatikus társaság volt, melyet erősen növelt avagy megalapozott, hogy rögtön itallal kínáltak, ráadásul jó házigazának bizonyultak, mert másodszor is innom kellett...hiába az illemet nekem is be kellett tartani, mert olyan családból származom.

Katával meg beírtuk magunkat egy nosztalgia barlangtúrára, mindegy volt hová, ahol volt még hely, ez pediglen a Rejtek-Legény átmenő túra lett: szűkös, sáros, tekergős, Bendős!!! :)))

Este mulatozás, hepaj, ki hogy bírta vagy nem...


2016. Július 25.
Reggel a belőle származó reggeli és Ervinnel való várva várt találkozás után irány a Vacska köteles túra, a társaság: Nóri, (illetve majdnem az ő Bálintja, de mivel fénye nem tündöklött az elvárások szerint, inkább kihagyta,) Tomi, egy Niki nevezetű leányzó, Anna ki Szabó és közel áll SP-hez, Csaszi (ki overállon belül hordta a slószt) valamint Bajusz (ő is, de ő pocak tájékán, nem felvéve), kinek neve Hegyesi László talán. A túra érdekesen indult, mert a túravezető bácsi mondanivalójában visszafogott volt. De aztán ez változott ;)  Előtte azért ez okozott némi érdekes/furcsa szituációt, mint például pihenőt, melynél mindenki csöndben volt és nem mert megszólalni (Nyeregkőháti-terem), vagy véletlen törötthalomútbanlevőcseppkő megfogásakor ránk szólás utáni értetlenkedést, melynél nem tudtuk, hogy mi mennyire szólhatunk rá az utánunk levőre, hogy ne fogja meg, amit már úgyis megfogott.

Voltak eme túrán szép nagy termek, érintettük a legnagyobb barlangtermet is, mely a környéken jelenleg ismert, elég impozáns volt. Az előtte való rész meg kitett, de fakultatív módon lehetett kantárt akasztani, mely kicsit hirtelen ért véget. Vagyis olyan helyen, ahol nem voltunk ám biztonságosabb helyen, mint előtte.

Egyszer voltunk korábban eme barlangrengetegben, még a békebeli időkben, Fizikussal, egy 4 órás bontás és továbblukadás utáni 5 órás túra alkalmával. Akkor sokkal kevésbé volt kiépítve még a barlang, izgalmasabb is volt felküzdeni magunkat a lépésekre.

A nagyteremben lentebb menvén következhetett a slószba vedlés azoknak, kik nem voltak abban. Itt történt ama esemény, melynek következtében ismét történt egy barlangi potty: a fékező karabínerem esett be a törmelékek közé. Én már búcsút mondtam neki, de Nóri és Anna olyan kitartóan kúszott erről és amarról, míg végül olyan helyre csusszantak be, ahol el lehetett érni így megmenekült első, barlangos célra szerzeményezett karabínerem. Közben Niki valami pecás módszert akart alkalmazni, de erre már nem kerülhetett sor, bár mondtam, hogy szívesen megnézném, hogy azt hogy kell, vissza tudom ejteni. Csaszi pedig a bontás lehetőségét vizsgálgatta, de erről lemondtunk, mert statikailag nem volt túlbiztosított a hely.

Érdekes mód, a közjátékot mindenki nagyon élvezte.

Eztán következett pár köteles rész, csak ereszkedéssel, egyre oldottabb hangulat meg ilyenek. A túra bár nehéznek volt kikiáltva, egyáltalán nem volt az, talán a sok pihinek köszönhetően.

Eztán következett egy gyors lemenetel a “hegyről” egy kis elemózsia reményében, közben lehetett pár szót váltani az igazi hősökkel (Juhász Petivel, Gusztival és az ő Zsuzsájával), kik a Marcel Loubens kupa lebonyolításában vállaltak küldetést.

Az erdő végén találkoztunk össze Katával, ő is visszabattyogott velem a táborig, jöhetett a duplahúsos sajtburger majd irány a hegy. A találkozási pontnál várakozva egyszer csak minden más csapat eltűnt, elindult az ő túrájára, csak a mi túravezetőnk nem akart előkerülni. Mint utóbb kiderült, másfél órát töltött az előző csapattal a Bendőnél, volt ugyanis akinek annyira megtetszett eme szűkület, hogy semmiféle noszogtatásra nem akart eljönni onnan, majd másfél órán keresztül.

Nem is nagyon akaródzott eleve elrendelt túravezetőnknek a hosszú ideig tartó szűkületből való kicsalogatás után még egy túra, így Zsuzsi vitt el minket, épp véget ért a hosszú túrája.

Ez majdnem igazi csajos túra lett így, Zsuzsi, Dóri, Kata, Anikó(vagy)ta és Tücsök volt még ottan. A csajos túrát onnan lehet megismerni, hogy mikor lemész a létrán akkor nagy csacsogás fogad, melynek témája a barlangász kesztyűk kinézete.

A szűk kanyargós és természetesen Bendővel tarkított részt hamar teljesítettük, egy óra alatt már kint is voltunk a túloldalt, meg is lepődtünk, hogy csak ennyi volt az egész :)

Az Indikációs barlang végleges lemondására is ekkor került sor, ugyanis a vélemények róla elég megosztóak voltak, illetve a karabíneremet megtaláló Anna is nagyon ajánlotta....és érdekes mód neki és a többi ajánlónak is olyan kis fura és sejtelmes mosoly ült ki a szája szélére mikor rá akartak beszélni :D

A barlang után lebattyogva pancsi majd jöhetett az esti szociális élet bográcsos vacsora elfogyasztásával a fűben, koncerttel, dínommal és dánommal és a társaság versenyen elinduló tagjainak ünneplésével, majd hullócsillagnézős álomba szenderülés.


2016. Július 26.
Utolsó nap korán kellett kelni, mert a negyed nyolcas indulás előtt még az eső is eleredt így 5 körül át kellett tenni fekhelyünket a sátorba.  Erre a napra a kötélhídon való átlibbenés és az Ajándék-barlang mélypont túra volt betervezve, de utóbbira sajna nem sikerült odaérni.

A kötélhidas programra nem regisztráltam előre, csak a helyszínen jelentkeztem, így lemaradtam olyan infókról, hogy kéne csiga meg kesztyű így azokat végül kaptam.  Vittem viszont fel vizet egy rakatot.

Reggel az építőkkel sétáltunk fel a kiindulópontra, ahol köd és Ákoska fogadott minket. A köd szép volt, éppen oszladozóban, így még szép látványban is volt részünk.

Németh Tamással a kötélhíd látványától összenéztünk és köbö annyit mondtunk, hogy hűűű :D

Picit létszámhiányos volt fent a társaság, így kora délutánig ottan maradtam kötelet feszíteni, embereket felcsatolni, beengedni, kötelet visszahúzni… Sajnos ennivalót nem vittem, de megmentett Széles Laci, kivel bánki karsztkutató tevékenység során találkoztam korábban és ő ennivalóját hátrahagyva akart lecsúszni.

Maga a “csúszás” úgy zajlott, hogy a csúszandó felszerelvényeződött a kötélre és egy másik segédkötél segítségével beeresztettük kétszáz métert. Eztán kifuttatta magát a kötélből, miután kézzel fékezve/lépegetve túljutott a magas fákon, s aztán indulhatott is az ereszdelahajamat. Megállás után el kellett még evickélni a leereszkedő kötélig és ráereszkedni a kőtörmelékre.

Jókat nevettünk, mikor néhányan a lombkoronaszintben evickéltek :)

Kora délután jöttek még fel, így elindultam. Feszítettünk egyet a kötélen és kezdődhetett az eresztés. Ekkor lehetett gyönyörködni a tájban és morfondírozni azon, hogy nem ártana e lecserélni már a kantárt?! :)

Majd jött a kieresztés és miután a fékezéssel túljutottam a magasnak ítélt fákon: uzsgyi, száguldás!

Az első pár méter nagyon élvezetes volt, majd egy pár levél súrolta a lábam.  Majd jött néhány erőteljesebb csapás és a távolba nézés után a felismerés egy “hogy a görcsbe...” és “ez fájni fog” gondolat kíséretében, hogy ez bizony egy madárfészekles túra lesz, mely a madarakat is elég váratlanul fogja érni.

A lényeg, hogy a csiga alatt a karabínert megfogván éppen hátat fordítottam a rám váró, de egy-két méterrel felémtornyosuló ismeretlen fatetejeknek. Miután következett az átsuhanásnak a “les” része, bár megmondom őszintén nem sok maradt meg belőle, de volt pár erőteljes reccs is és egy ág is fent himbálódzott a kötélen.

A bástyán Petivel nem sokat tudtam beszélni, nem nagyon értettük egymást. Így gyorsan leereszkedtem és a baget hátrahagyva siettem fel, hogy jelentsem a faágat. A gyors ereszkedés miatt a csiga meg jó forró lett :)
Felsiettem és átszóltunk az eresztő társaságnak helyzetjelentés céljából, de mondták, hogy láttak mindent, az ág leesett az átmenés vagány volt. Nekem meg már alig látszanak a sérüléseim, így több, mint két és fél hónap elteltével. Hozzá tenném, hogy maximálisan az én “hibám” volt e kis kaland, de azt hiszem, tudván a dolgok kimenetelét, megint így cselekednék, elvégre HVDJE.

Leváltottam Petit, majd ott ültem még pár órán keresztül, de nem jött az állítólagos váltás. Csak egy túrázó hölgyemény ki növényeket gyűjtött. Majd miután itt is jól megégetett a nap, jött az infó, hogy nem lesz több csúszás, mehetek utamra. Viszont vissza kellett menjek a bagért, ami a vártnál sokkal nehezebben lett meg sajnos. Egyrészt elég meredek volt a kőtörmelékes lejtő, másrészt a kötelet is alig lehetett látni, hamar eltelt az a fél óra... Aztán meglett, szóval irány lefelé a hegyről, ahol összefutottam Nórival, ki az egyik utolsó átcsúszó lehetett és a keze picit forró lett. Meg hólyagos.

A táborlakók nagy része már elment, szinte már csak az én cuccaim hevertek szerte szét. Szóval mosakodás, pakolás, röpködtek a “sziák” és az “előbb utóbb csak találkozunk” mondatok és véget értek eme remek napok is, sőt még Ákoskának is lett hazafelé menő fuvarja. Kell ennél több? :)