"NO PICNIC"
Ez volt az a felirat, ami alatt az éjszakai megérkezés után lehevertünk a régi felvonóház évről évre zsugorodó mintegy mínusz 10 fokos hideg előterében. Persze a Sisma-t ismerve már lehetett sejteni, hogy ez a felirat nem tiltás, hanem inkább kijelentés, és hogy a következő 5 napra végig igaz lesz.
Ezt támasztotta alá annak a 7 embernek az ábrázata is,akikkel másnap reggel fönt a Gilberti-ben találkoztunk. Ők a barlangból akkor érkeztek ki. Meglehetősen elnyűttek és vidámak voltak, és nagyon hunyorogtak a napsütésben. Irigyeltem őket, látszott rajtuk a sok élmény, és az a temérdek vinnyogó röhögőgörcs amit odalent végigcsinálhattak... aztán a hét végére rávezetett a barlang minket is, hogy "testben élünk". És hogy igazából "lélekben" is... ez utóbbiból időnként csak a baromság ömlik, és csak szopatja a testet azzal hogy egy olyan helyre vezényli, ahol képtelenség normálisan létezni. Szűkületek vannak, hideg, sötét, több-száz méteres aknák, és még ahhoz a bizonyos dologhoz is föl kell venni a slószt (a csomón átszerelésről nem is beszélve)... hát ezért a tapasztalatért is érdemes odamenni. Cserébe a test visszaszopatja a lelket mindenféle komforttalan érzettel, és a legdurvább az, hogy mindez a kedvünkre van. Azt hiszem, ezek vagyunk mi barlangászok.
Na de ennyit a metafizikáról, térjünk a tárgyra:
A 9 nap alatt a barlangban 2 csapat váltotta egymást. A lent töltött 4 alvásos bivakolásos idő alatt létrejött jó néhány embernek jó néhány túra. Ezek elvezettek a Chuck Norris -ba, a Japán folyosóba, kiszerelődött a Fonda végpont is. Gyönyörű ez a barlang. A Laricetto -t viszont nem sikerült megnézni, mert félreértések történtek, feltehetőleg ki lett szerelve.
Az iszonyatos cucchiány ellenére történt föltárás is. A befejezettnek hitt "félbehagyott kürtő" tetején egy nem túl biztató, és teljesen huzatmentes felmászás után találtunk kb. 150-200m új részt. Mint kiderült, a huz
at nagy része egy alulról teljesen láthatatlan ablakon keresztül megy át, szóval legyen tanulság, hogy a huzat sem minden ám...
Az új részben (Eredendő bűn) előretörve fölmászások és ereszkedések váltják egymást, végül egy már beszerelt kötélpályába botlottunk. Mint kiderült, a 2008-ban áttraverzálással megkezdett új rész bejáratához érkeztünk vissza fölülről. Gyakorlatilag a bivakhely által kijelölt hasadékban mentünk vissza, annál kb. 100m -rel följebb. Jókat röhögtünk ezen, hiszen összekötöttük sikeresen a Sisma-t a Sisma-val. Az új föltárás nagy részben föl is lett mérve.
A dolog azért nem fulladt be teljesen, ebben az ágban van egy 60-as kürtő, aminek az alján fadarabot meg tobozt is találtunk, ezt érdemes lenne majd megnézni. Továbbá indul belőle oldal irányba lefele egy meander, ennek a harmadik aknájában már tényleg a cucchiány végzett ki minket, de legalább folytatódik. Tanulság: a lent föllelhető cuccokról legközelebb törekedjünk egy pontosabb információ áramlásra. Az elnagyolt és durván spórolós explós megoldások, és a szemmagasságban csomóban végződő kötelek akkor sem emelik a hangulatot, hogyha - egyébként szokás szerint- semmi baj nem történik, és csak szimplán dolgavégezetlen marad a társaság. 9 darab nittfül se nem sok, se nem elég.
Aztán a sok idétlen beszélgetéssel, főzögetéssel és gyertyafényes - egyáltalán nem romantikus, de annál vidámabb - bivakélettel teleszőtt napok elteltek szépen. Hétfőn több órás eltolással 3 csapatban jöttünk ki a barlangból. Végül megállapítottuk, hogy a Sisma legpihentetőbb része a 300-as akna maga, na ott legalább nem kell gondolkozni (kinek mi esik nehezére). Az a jeges szűkület ami utána jön, az meg rohadjon meg :)
Aztán amikor meg a bejárat elérhető közelségbe került, akkor szembesültem azzal, hogy hiába mentek ki néhányan egy nappal hamarabb, a kötél hó alatt megy, és nincsenek nyomok.
Hát arra melóra ami azután jött, na arra emlékezni fogok. (Tanulság: legyen bent bakancs és kamásli -erre gondoltam előre, és legyen bent téli magashegyi kesztyű -> erre nem gondoltam előre) Lapát volt lent hálistennek több is.
Szóval kiástuk magunkat. A legszűkebb ponton egy mini akna kiszállásánál volt egy ponyva a hó ellen, na ez a ponyva eléggé útban volt. Nyomta be a hó. El kellett szakítanom, hogy ki lehessen bontani a hóban légrést annyira, hogy valami iszonyatos megalázó módon ki tudjak vergődni. Aztán meg kintről bebontottam magam a többiekhez. Ez úgy 1 óra volt, és 2-3 köbméter hó mozgatásával sikerült.
Nemsokára kint álltunk a hóban, és néztük a hegyeket, síelők még éppen nem voltak. Meglehetősen elnyűttek és vidámak voltunk, és nagyon hunyorogtunk, bár akkor még felhősebb volt az ég, nem sütött a nap. Szerintem irigylésre méltóak lehettünk, látszhatott rajtunk a sok élmény, és az a temérdek vinnyogó röhögőgörcs amit odalent végigcsináltunk.
***
A bivakból éjjel 2 órai indulással, hat óra küzdelem után a felszíntől pár méterre éppen az utolsó centiket húztam bele a kötélből a krollba. A kiszállás szűkületének a helyén egy lufiként dagadó ponyva, és mögötte rengeteg hó várt, apró légréssel. Elkezdtem kézzel bontani... egy klausztrofóbiás rémálom volt a szitu. Gyakorlatilag a saját képembe és nyakamba húztam le a havat egy szűk lyukban. Akkor már nagyon nem akartam ott lenni.
Aztán a légszomjas küzdelem közben, akkor tájt, amikor úgy végérvényesen koppra fagytak az ujjaim, egyszer csak kristály tisztán bevillant az agyamba: "NO PICNIC"
***
Köszönöm mindenkinek a túrát, vidám egy
szopás volt!
Ott voltak:
FeketeSteveIstván, AsbóthÁkos, SlízFizikusGyörgy, SzabóBöbike, DaricsDóri, SzabóLeó, HegedűsMAnett, DolgosMaki, EgerváriMatyi, PappGyuri, TóthAttila, KöblösGabi, KunischPeti, GyöngyvérKunischTapsi, GergelyFarnosLilu, KantárZsé, SzigetváriPisti, PintérLaca, SzilvásiTami, BajnócziGábor, AmbrusGergő, SimonBécó, és
EGrilaca
