2012 nyarára négyen (Vlcek ID Gabi, Jáger Acca, Barcza András, és Makó Laller) meghívást kaptunk Franciaországi Berger-táborba. Cél a -1075m-es végpont elérése. A bejegyzések a túra előkészítéséről és magáról a túráról mesélnek.

Ez a jó hosszúra sikerült leírás csak egy kivonata a táborban folyamatosan online feltöltögetett blognak. Ha az eredetire vagy kíváncsi, katt ide.

Túraterv

 2012.04.04. 19:20

A túra tervezett időbeosztása:

A körülmények miatt a barlangban csak 3 helyen javasolnak megállást + a végpontot.

Hát.... majd meglátjuk...

Barlangtérkép

 2012.04.06. 23:35

Indulás a Bergerbe

 2012.08.02. 14:31

Péntek reggel 9 óra, Berger tábor

Igaz, hogy este mindenki összepakolt, de azért nem árt újra átnézni a felszereléseket. Ráérünk. Csak délben akarunk indulni a barlangba.

Mondjuk az időjárás épp meg akar változni. Másnap de.10-től országos eső várható az előrejelzések szerint. Reméljük, addigra kint leszünk. 

A franciák értetlenkednek, hogy mikor megyünk már? Nem tudják, hogy kisakkoztuk, hogy ha a túra minimum 20 óra, és mi nem akarunk éjszaka kijönni a barlangból, akkor 12-nél előbb felesleges elindulni. Igaz, hogy simán lehet akár 10-15 órás csúszás is, ha egy kicsit macerásabbá válik a túra, de mi nem aggódunk. Elég csak ránk nézni: mindenki a legjobb formájában van, jók a lámpáink, és különben is, a bejárattól már mindenkinek csak 1, nem túl nehéz beg jut.  

Pakoltunk bele: jó kajákat, némi vizet, teát, kávét, két főzőt, fényképezőt, harmónikát, egy-egy pulóvert, pótakkut, lámpajavító szettet, karbidot, Barca magasságmérős óráját, természetesen végpontpálinkát, de még tartalék söröket is, nehogy valami baj történjen.   

Ami nem volt nálunk: végül leszavaztuk a hálózsákot, és térképet sem vittünk, mert ma sem jutottunk hozzá a táborban.

Rájöttünk, hogy ebben a felállásban már megjártuk már a Kacnát is, bár ez azért annak is a többszöröse lesz, méghozzá bivak nélkül.

A táborból egy parkolóig kellett eljutni az autóval, majd egy órás gyalogtóra várt ránk az erdőben. Rendesek ezek a franciák, megjelölgették az útvonalat, ami egy fákkal sűrűn benőtt, sziklás terepen vezetett. Töbrök, beszakadások, nyílt karszt. Sehol egy söröző. De durva!  

1 órára a barlang bejáratánál toporogtunk, amely egy 10X8-as, 6-8m mély, itt átlagosnak mondható beszakadás, aminek az alján természetesen szűkületen át lehet bejutni a Bergerbe. Beöltözés, sör, slósz, fényképezés, aztán már indultunk is lefelé. Az első szakasz két nagyobb aknából áll, ahol máris találkoztunk szembe jövő, hullafáradt emberekkel. Itt az a szabály, hogy aki felfelé jön, annak van elsőbbsége. Udvariasságból kérdezgettük, hogy mennyire voltak mélyen, meg hogy milyen volt, meg ilyesmi, de igazából nem is akartuk tudni, úgyis látszott rajtuk. Mi is így fogunk kinézni?

Az aknák után végtelen hosszú, tekergős meander következett, itt-ott egyiptomi járással beget vonszolós volt,   máshol egy-egy kisebb akna is beékelődött, majd minden átmenet nélkül jó mély, beggel a hátadon csúszós-travizóssá vált, a falakon csorgó vízzel, de csak azért, hogy teljesebb legyen az élmény. Itt is jött szembe egy csoport. Hárman voltak, az első ember még el tudta mondani, hogy eljutottak egészen odáig, ahova már csak neoprén ruhával lehet. A következőnek sokáig csak a meanderben kínlódó-nyöszörgő hangját lehetett hallani. Egy darabig türelmesen vártunk, aztán már épp tovább indultunk volna kétfalas kapaszkodós standunkból, mire aztán sűrű köszönetnyilvánításokkal kísérve be csúszott-mászott a képbe valami zombi, majd valamivel hátrébb ott küszködött egy másik is. Láthatóan csak a vízhatlan overáll tartotta össze őket. Elég lett volna csak egy kicsit erősebben rájuk világítani, és merci beaucoup, c’ est la vie. Nem volt túl bíztató a látvány. 

-260 m

 2012.08.02. 14:45

Amilyen hosszú volt a meander, olyan hirtelen ért véget. A járat becsatlakozott egy hatalmas csarnokba, még friss akkumulátorainkkal is alig tudtunk bevilágítani a mennyezetet. Az alján kis patak csordogált a mennyezetről lepotyogott törmelékek között. A terem alja is széles volt, ezen a szakaszon még sok agyagos hordalékkal. Némi örömködés és csodálkozás után aztán haladtunk tovább, most már a saját lábunkon. A térképen látottak alapján tudtuk, hogy a következő pár órában ilyen hatalmas járatokban fogunk lefelé gyalogolni. Az alaprajzon csak az nem látszott, hogy a járatokban komplett önálló dombságokon kell átkelni. A talajt órákon át éles törmelék, vagy cseppkőtemető borította. A falakon (mármint ahol egyáltalán elláttunk odáig) gyakran méretes szalmacseppkövek, zászlók, lefolyások jelentek meg. A patak hol eltűnt, hol előkerült a lábunk alatt, és ugyan derék beszerelőink rengeteg prizmát tettek ki, de többször szét kellett szakadnunk, hogy megtaláljuk a járható utat az utolsó pillanatban elénk ugró szakadékok mellett.

A képen a csizmám látható a túra után közvetlenül, kissé megviselték a körülmények. A sörösdoboz csak illusztráció...

-493 m

 2012.08.02. 15:05

Bivak.

Leszórtuk a felesleges cipelnivalókat, tartalékokat.

 Idáig 4 óra az előírt szintidő, mi 3 óra alatt megérkeztünk, ami az udvariaskodások miatti ácsorgásokat figyelembe véve nem rossz teljesítmény. A csapat lelkes, mindenki jó hangulatban van, láthatóan meg sem kottyant a majdnem 500m lefelé menet. Mindannyian tudjuk, hogy amit eddig láttunk, az lesz a legnehezebb visszafelé.

Egy sziklán T. I. EMLÉKÉRE tábla látható.

Nem időztünk sokat, indultunk tovább. Innen már könnyített begekkel nyomtuk. Dőltek sorban a rekordok, majdnem a barlang felénél jártunk. Illetve a negyedénél, mert utána fel is kell jönni valahogy.

-550 m

 2012.08.02. 19:53

Kb.

Tettaráta-mező. Ameddig csak ellátunk, hófehér hatalmas tettaráták kristálytiszta vízzel. Ezek peremein kell kacskaringóznunk. Otthon ezért valszeg agyonlőttek volna, itt meg pont a világvégéig érnek a tufák, nincs is más. Úgy bóklászunk közöttük, mint Ákoska a kotori szerpentinen. 

Erdélyben, a Királyban (akkor még Doktornak hívtuk) láttunk ilyet egyszer, amikor a 300m-es nagytermet találtuk. Akkor nem voltunk hajlandóak rálépni, levettük a csizmát, és zokniban mászkáltunk rajta. 

A következő részen hasonló terep várt ránk, csak ugyanez tettaráták helyett végig hatalmas álló-cseppkövekkel és lefolyásokkal volt kirakva. 

Kár, hogy nem nagyon érünk rá nézelődni.

-600 m

 2012.08.02. 20:01

Kb. -600-nál szűkebbé vált a pálya, a több helyen majomhidakon kellett a folyóvá szélesedett patak felett átkelni. A francia barátaink táblákon érdeklődtek, hogy:

A barlang innentől vesz igazán igénybe, biztos vagy benne, hogy folytatod?

A barlang innentől igazán vízbetörés-veszélyes. Próbáltuk nem sokkolni magunkat, inkább a szemben lévő, méltán híres „zuhany"-ra koncentráltunk, amit minden erre tévedő élményturista módszeresen lefotóz. Mivel előtte megbeszéltük, hogy inkább visszafelé nézelődünk, belevetettük magunkat a kötélhidas részbe. A folyó szintjén jó hosszú szakaszon már csak az oldalfalakra szerelt szakadt kötélhidakon lehetett átaraszolni, és mivel itt minden sokkal mélyebb, szélesebb, magasabb, meg hosszabb, mint máshol, legalább egy órán keresztül két kantárban közlekedtünk. Feszes híd, laza híd, begmerítős travi, néha egy-egy irányított ereszkedéssel tarkítva. Ajánlanám gyakorolni egy T3 tanfolyam extrém különítményének. A kötelek enyhén szólva agyonhasználtak voltak. A szakadt körszövet látványát előbb-utóbb megszoktuk, de olyan szakasz is volt, ahol olyan kötelekbe kellett beleterhelni begestül, amit már csak a 4 pászma tart. Mindenhol mosott kövek, falak. Látszik, hogyha itt igazán jön a víz, akkor az tényleg mindent visz. Gyilkos volt, de aztán ezen is túl lettünk.

-900 m

 2012.08.02. 20:52

Ide nem illő módon földre kellett borulni, kuszoda következett. Erről nem szóltak a franciák. (Szerintem azért, hogy innen aztán tényleg forduljunk vissza.) Egyik ága egy bővizű szifonhoz vezetett, a másikat nem nagyon találtuk. Talán ez lenne a végpont? Gondoltuk, hogy a légnyomásos magasságmérő nem erre van kitalálva, de ennyit azért biztos nem tévedhet!

Ácsorogtunk a szűkület bejáratánál. Sokkal nyomasztóbb volt a helyzet, mint amennyire csalódottak voltunk. Körülöttünk minden úgy volt otthagyva, ahogy a legutóbbi áradás lepakolta. Ezen a részen nincs olyan, hogy vízszint. Ha itt megjelenik a víz, akkor iszonyatos sebességgel és mindenhonnan jön. És mi itt ácsorogtunk egy szűkület bejáratánál, ami ráadásul egy szifonba vezet.

Mindenkin látszott, hogy a háta közepére se kívánna egy jó kis vízbetörést. Nem tököltünk sokat, indulni kellett, el innen, valahová. Kettőt már tempóztam is a kötélen felfelé, amikor Barcza meglátott valamit. Szűk volt, víz csorgott az alján, a beg alig fért keresztül rajta, de úgy 20 méter után kijutottunk belőle a túloldalon. Nem hiszem, hogy bármelyikünknek bármilyen fóbiája lenne, voltunk már pár macerás szűkületben, de most eléggé nyomorultan éreztük magunkat, és később majd még vissza is kell jönni rajta.

Újra kiszélesedett a barlang, hatalmas, dübörgő vízesések mellett ereszkedtünk a mélységbe. Csak pislogtunk, beg nem maradt szárazon. Ha ez az alap vízmennyiség, akkor mi lehet itt árvíz idején?

-999 m

 2012.08.02. 20:53

Vagy nem? Barcza magasság(mélység)mérő órája kiakadt. Nem hajlandó 1000-nél többet mutatni.

Na. Ha még hármat lépek, az már tuti 1000.

A hitelesség miatt számmal is jeleztük az elért eredményt. 

-1075 m VÉGPONT!!!

 2012.08.03. 23:34

Pontosabban a neoprén nélkül járható végpont. Innen már csak mellig merülve és úszva lehetne továbbjutni, még nagyjából 45 méter szintet. Menjen, akinek hét...mm-es neoprémje van! Onnan meg aztán tényleg csak víz alatt, palackkal úgy 20 métert, de ott aztán teljesen vége.

Mit is kell ilyenkor csinálni? Gyorsan, a fényképezőgép, gyorsan a végpontcsoki! Az erre az esetre rendszeresített végpontpálinka!

Majdnem 8 órája indultunk fentről, eddig aránylag simán ment a túra, bár a kötélhidas részeknél nagyokat kellett küzdeni. Mindenki rendben van, és örömködik kissé kieresztett slószában és jó vizes overálljában. Régóta vártuk már ezt a pillanatot. Szép, meg jó, meg minden, de ez sem túl bizalomgerjesztő egy hely. Jobb lesz lelépni. Illetve fel.

Nem is nagyon akarunk belegondolni, hogy mi vár ránk. Rémy azt ígérte, hogy visszafelé dupla annyi idő lesz. Ereszkedtünk vagy 6-700 métert kötélen, ugyanez felfelé biztos nem lesz túl vidám mutatvány, de a többi szintet is ki kell tolni valahogy. Valakinek az az ötlete támadt, hogy együnk valamit előbb, de a többiek gyorsan leszavazták. Inkább előbb jussunk el valami kevésbé életveszélyes helyre.

Felfelé menet

 2012.08.08. 00:29

Na, ugorjunk neki! Várnak minket odakint. Mondjuk aggódni még mostantól is csak úgy 24 óra múlva fognak értünk először, egy esetleges mentésen meg még azután is sok óra múlva kezdenek gondolkodni, Kinek lenne kedve mindezt itt kivárni?

Először ugye a vízesések. Felfelé sokkal tovább tart a kötél végére jutni, mint lefelé, ezért sokkal jobban elázunk a fröcsögő vízben. Általában csak az akna alsó felén vagyunk zuhany alatt, ott próbáljuk egymást elhúzni valahogy a víz útjából. Ennek az az eredménye, hogy ilyenkor egyszerre ketten ázunk, de legalább nem annyira. Az utolsónak persze nincs szerencséje. Úgy alakult, hogy Barcza kapta a szerepet, hogy sűrű nagy kapkodásban gépeit huzigálva jó nagyokat lendüljön a vízesésekbe. A fejlámpa fényében a szétfröccsenő vízpára látványa egész az aknák tetejéig jelzi, hogy jobb lesz sietni, lassan megtelik az overáll.

Vízeséses aknák, szűkület, vissza a majomhidas részen, fel egészen a figyelmeztető táblán túlra. Teltek az órák, fogyasztottuk a powert, de sehol nem akadt olyan hely, ahol kedvünk lett volna leparkolni egy szendvics idejére. Mindenki gépiesen tette a dolgát: vonszolta azt a nyomorult beget, alig várta, hogy fel- vagy átérjen végre a kötélen, túlkiabálja a víz hangját: "Libre", aztán újra végtelen törmelékkupacokon, meg valami csúszós fehér gipszes nyállal beborított dombságokon küszködjön, de most felfelé, 10 körömmel kapaszkodva. 

Hogy is volt? Megbeszéltük, hogy majd visszafelé nézelődünk és fotózunk. Hát ez most elmaradt. Konkrétan eszünkbe sem jutott.

Na végre, itt a bivak.

 2012.08.12. 12:28

Végre túlmásztunk a vízbetörésekre figyelmeztető táblán. Most lehetne egy kicsit lazítani, de inkább úgy döntünk, hogy innen már elmegyünk a bivakig. Már "csak" 100m szint. Hajnali 3 óra lehet, jó lenne valamit enni-inni, ledobni a beget a hátunkról meg ilyesmi. Jó vizesek vagyunk, túl sok időnk biztos nem lesz rá, mire betuszkoljuk a szendvicset, kockára fagyunk.

A legveszélyesebb részen már túl vagyunk, de a legnehezebb rész még hátra van. Ha nincs szerencsénk, a meanderes részen, -250-en is jöhet még sok víz a nyakunkba, viszont nekünk leginkább a kimerültségtől kell tartanunk. Könnyű lenne ráfogni, hogy csak a kaja miatt nem olyan a tempó, mint ugyanitt lefelé menet. Már 14 órája nyomjuk folyamatosan. 

Innen aztán mégis könnyebben haladtunk, mert lazább és látványosabb is lett a terep. Cseppkőhegyeken innen, tettarátamezőkön túl... De azért a szintet tolni kellett! Aztán egyszer csak ott álltunk a bivakban. Mindenki megkönnyebbült egy kicsit, és nem csak a ledobott beg súlya miatt. Hátrahagyott cuccaink érintetlenül vártak minket, senki nem tévedt erre azóta.

A bivak egy csendes, hatalmas teremben egy jól megépített izofólia-sátrat jelent, alapterületén vagy 7-8 polifoam volt leterítve, benne vész esetére zacskós energiadús falatok, némi gyógyszer, meg ilyesmik voltak ledepózva. Mellette random elhelyezve még 2 vadonatúj, csili-vili, M zárolt Quechua sátor is volt felállítva, amiknek nem nagyon értettük a funkcióját. Nem sokáig tippelgettünk, inkább jól bekuckóztunk a izofólia-sátorba. Előkerültek a szendvicsek, a főzők, és minden, amit még a begjeinkben találtunk. A jó kaják, a csokik, az idióta fárasztó poénok. 

A kávé mellé még sört is bontottunk, bár az valami érthetetlen módon nem nagyon fogyott. Jól bezabáltunk, a főző aránylag meleget is csinált a sátorban, rendbe raktuk a lámpáinkat, rendesen rápihentünk a maradék 500 méterre. Jóllakott napközis  tudatállapotunkban egész elégedettek voltunk eddigi teljesítményünkkel. A túra minden résztvevője megvolt, legalábbis létszámilag, egész jó részidőt futottunk, és még vannak tartalékaink. Ültünk ott, mint a Buddha, fél kilométerrel a föld alatt. Eltelt egy óra, volt, akinek màr a szeme is kezdett leragadni, úgyhogy itt volt az ideje indulót fújni. 

Az utolsó szakasz

 2012.08.12. 13:33

Bíztunk benne, hogy innen már nem fenyeget a víz, legfeljebb az, amit a műnyúlban, overállban, és a begben elázott ”száraz” ruhákban amúgy is vinnünk kellett magunkkal. Sokkal jobb hangulatban, de azért nem túlságosan nagy lendülettel folytattuk az utat felfelé. A prizmák már jó messziről mutatták az utat. A járat tágas volt, de meredek. Ami lefelé csak kapaszkodókötél volt, arra felfelé inkább ráakasztottuk magunkat. 

Aztán következett a nagy meander, és benne következett a nagy küszködés begeinkkel. Szerencsére a falak éppen nem voltak túl vizesek. Felemlegettük a vízhatlan overállos franciákat, akikkel 16 órával ezelőtt találkoztunk ugyanitt, szerencsétlenek alig éltek. Mi ennél azért határozottan jobban néztünk ki, bár a nagyobb kötélszakaszok alatt egymásra várva - ki ülve, ki állva - egyszer-kétszer már azon kaptuk magunkat, hogy belealudtunk az aknatalpba.

Valahol -150-nél olyan történt velünk, amilyen már régen nem. Hallottuk a hangokat. De nem velünk volt a baj, mert aztán hozzá tartozó fényeket is láttunk. 2-3 spanyol barlangász jött szembe, iszonyú nagy lelkesedéssel és még annál is iszonyúbb angol kiejtéssel. Meg tudtuk fejteni, hogy odakint éjjel esett az eső, de már elállt, és hogy most  ők nem mernek a bivaknál tovább menni. Huhhhh. Pont jókor voltunk lent! Valahogy olyan hiperaktívnak tűntek az umbrék. Na jó, biztos csak hozzánk képest. 

Na, gyerünk tovább, már nincs sok hátra. Illetve van, csak... na mindegy, menjünk. Aknasor. Reggel 8-9 óra van. Tapos, húz, tapos, húz. Basszus, másodszor is elszállt a pantinom. Ezt már nem is tudom összebarkácsolni. Legjobbkor. A beg meg ott röhög rajtam. Tapos, húz, tapos, húz. Ki ér fel először?  De jó neki! Biztos süt már a nap, jó lesz kiterülni a sziklára. Tapos, húz, tapos, húz. Valami alig derengő fény látszik az akna tetejéből. Lehet, hogy...nem, ez csak Acca lámpája valahol feljebb. Tapos, húz. De mégis. Asszem. Na, húzzunk bele, már csak úgy másfél akna van a Bergerből. Aztán egy kis szűkület, itt már látszik, hogy kint remek idő van, na még 10 méter a kötélen, ez már simán menni fog...

ÉS FENT VAGYUNK!!! 

Büszkén írtuk be magunkat a könyvbe. valamivel több, mint 20 óra alatt végeztünk.

Újra a felszínen

 2012.08.12. 18:48

Jó időt futottunk, és tényleg jó idő fogadott bennünket a felszínen. Pont úgy, ahogy terveztük. Nagy ötlet volt kisakkozni, mikor érdemes indulni. Illetve érkezni. Rögtön látszott, hogy esett az eső, de hogy mennyi, azt nem lehetett megállapítani. Mostmár mindegy is.

Nem normális dolog több, mint 20 órán keresztül slószban lenni. Sőt, az sem normális, hogy közben folyton használnunk is kellett. A sisakra szerelt CMJMFS lámpák kiválóan működtek, de a súlyuk miatt egy időre válltól felfelé elvesztettük flexibilitásunkat. Igazság szerint azzal trükköztünk, hogy a sisak hátsó részére OK-kat aggattunk. Így ugyan még nehezebb lett, de legalább nem fordult le folyton az orrunkra az egész szerelék. Mindezt 20 órán keresztül kellett nyakból tartani. Szóval jól esett végre ledobálni magunkról a sok eszcájgot, meg a vizes overállt, szakadt csizmát, a begről nem is beszélve. Fetrengtünk egy kicsit a fák közé beszűrődő napfényben, közben rongáltuk az éppen bivaklátogatásra készülődő finn csajok maradék önbizalmát. Valamiért meg voltak győződve arról, hogy közös a nyelvünk, pedig a miénk az szemmel láthatóan csak lógott. 

Várt még ránk egy órás felszíni túra, fel a parkolóba, a kocsihoz. Ez most annyira hiányzott, mint még egy beg a hátunkra.

Amikor visszaértünk a táborba, Dudi már tűkön ült. Nagy volt az öröm Accáéknál, mert éjjel állítólag elég durván nézett ki a vihar a szomszéd hegyeken. Csak ténferegtünk, össze-vissza, mint a mérgezett egerek. Ettünk, ittunk, meg ittunk, ittunk, próbáltunk ünnepelni, de nem nagyon sikerült. Már 32 órája voltunk ébren. Aztán szép sorban kidőltünk ide-oda a tábor füvén.

Ilyen állapotban még aludni sem egyszerű, pár óránál tovább nem is bírta semelyikünk. Estig aztán folytattuk az egyszeri táborlakók mindennapjait. Csekkoltuk azt az extra nagy térképet, böködtük a felismerni vélt szakaszokat, és próbáltuk beazonosítani a hozzá tartozó sztorikat, másolgattuk a fotókat, fogadtuk a gratulációkat, meg ilyesmi.

Reggel megint nem sikerült időben elindulni, pedig még várt ránk 1400km. Irány Budapest. Igaz, hogy ezt már autóval kellett megtennünk, de így is másnap hajnalig tartott. Már világos volt, amikor kiszórtuk a cuccokat az Opelból. Milyen "szerencse", hogy még beérek a munkahelyemre!

ID fotói a túráról!!!

Aki még több részletre kíváncsi a Berger túráról, és annak izgalamairól, olvassa el a teljes blogot: katt