Dizseri Barni '16 tavaszán kezdett el szervezkedni, hogy esetleg a közelgő esküvője előtt csak mi fiúk elmehetnénk valahová barlangászni. Valami nagyott szerettünk volna, de nem túl sok bonyodalommal. Eleinte a PF által sokszor látogatott Kačna jama merült fel ötletnek. Teltek-múltak a hetek és végül már nem is emlékszem hogyan, de végül a Mamet jamat szemeltük ki. Az előkészületeknél Kun Botond és az én régebbi emlékeinkre hagyatkoztunk és végül négyen vágtunk neki az akciónak június első hétvégéjén.
Piri Attila volt az, aki figyelmeztetett, hogy ez ne egy rohanós autós hétvége legyen... Nem is lett olyan a nagy táv ellenére. Éjfél környékén hajtottunk le Maslenicanál az autópályáról és értünk a célpontunk közelébe. Eleinte volt szó róla, hogy valami normális szállást keresünk a környéken... Ehhez képest az autópálya után szinte az első ígéretes parkolóba behajtottunk valami helyett keresni éjszakára. Meglepetésünkre egy nagy területű, üres, elhagyatott parkoló-labirintusban találtuk magunkat. Meleg éjszaka volt, sok csillaggal... Egyszerűen csak leheveredtünk kajákkal és sörökkel, és egy jót pihentünk az autónk mellett.
Kilátás a Motel Peklenicából a Maslenički-hídra és a Velebitre, a képen Boti, Barni és Erik (Piri Attila képe)
Szombat reggel jöttünk rá, hogy a szétlőtt Motel Peklenica parkolójába hajtottunk be éjjel. Azonnal felfedeztük magunknak a romos épületeket. A kéményről egész jó kilátás volt a Velebitre és a Maslenički-hídra.
Dél körül átmentünk a Camping Muškovci Zrmanjahoz. Ott készítettük elő a felszerelést, kajáltunk és fürödtünk a hideg vízben a hangulatos kis vízesések között.
A Camping Muškovci Zrmanja vízesései, jobb képen Barni, Boti és Attila (Piri Attila képe)
Délután vágtunk neki a hegynek. Tulajdonképpen a 27-es főút és a barlang között a táv nem nagy, de a szintemelkedés és a hőség nehezítette a dolgunkat. Ahogy haladtunk... kezdtek derengeni az emlékek az odavezető úttal kapcsolatban. Szép az a hegy. Kietlen, de mégis tud hangulatosan zöld is lenni a mezőivel és bokraival.
A hegyről délre tekintve, ill. Barni egy rövid pihenőnél a Mamet felé (utóbbi Piri Attila képe)
A Mamethez érve azért mindenki nyelt egyet abba belenézve... Ebbe a lyukba már bázisugrást is csináltak, ill. hőlégballon is ki-be repült benne, mert akkora. A köteleket a fenti zsompba áztattuk, hogy ne melegedjenek túl. Az ünnepeltünk, Barni szerelte be a kb. 200m-es aknát. Egymással adó-vevővel tartottuk a kapcsolatot. Az első felét a fal mentén lehet szerelni az aknának, aztán következik az un. paranitt, ahonnan nagyjából 110 m-t ereszkedhetünk egy kötéltagon. Mivel ekkora kötelünk nem volt, kénytelenek voltunk valahol toldani a kötelet, de ezt inkább előre elkészítettük, és a akanatalp felett 25-30m-re terveztük be. Barnit Boti, Attila, majd én követtük. Az új, vizes kötél alaposan csúszott. Konkrétan a Shunt önbiztosításom, amit a szimpla ereszkedő csigámhoz használok, nem fogott meg. Kénytelen voltam még jobban megtörni a kötelet a fékezés miatt, így viszont már kicsit túl lassú lettem. Úgy tűnik a távoli falhoz képest nem is mozdulsz a térben amikor a paranitt után vagy. Csak a ereszkedődben csúszó kötél győz meg arról, hogy te bizony ereszkedsz.
Barni kezdi a beszerelést a Mametbe, ill. Erik a 200m-es akna alsó negyedében (utóbbi Piri Attila képe)
Odalent közös mélyfotót csináltunk, majd rövid körsétát ejtettünk a hatalmas területű aknatalpon. Visszafelé is tartottuk a sorrendet. Boti itt mutatta meg, hogy ő tényleg egy nehézfiú... Felfelé igencsak nekivetkőzött, teljesen igaza volt. Mivel egyszerre csak egy ember lehet egy kötéltagon, az első 110-es szakasznál kicsit várakoznunk kellett egymásra. Én szereltem ki, kicsit lassan. A felső negyednél meguntam, hogy én húzom az összes kötelet magamra kötve. Ezért azt gondoltam ki, hogy egy arra alkalmas párkányra felhúzok minden rajtam lógó kötelet, és majd onnan felhúzzuk őket. Fel is húztam mindent rendben. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy kis lelógó kötélvég elkezd lefelé mozogni... Egyre gyorsabban, láncreakciót beindítva, megindítva az egész kötél kupacot... Egy-két másodperc múlva pedig kilendített a falról és még jól meg is rántotta a felettem levő csomót és nittet. Már este volt, síri csend. Csak én lengtem ott a kis fényemmel a szürkületben. Aztán a csomót nagy nehezen szétszedtem és sikerült letekernem a nittfület is. Másztam tovább, valami nem enged... A rajtam lógó kötelek leesett végei belegabalyodtak alattam valami falból kinövő bokorba...
Barni, Boti, Erik és Attila az alján, ill. az útjelző kőnél már visszafelé (Piri Attilla képei)
Már vártak a többiek. Úgy elrejtettem a cuccainkat, hogy nem találták meg. Jókedvűen, kicsit fáradtan összepakoltunk és elindultunk le a hegyről. A fenti fennsíkon lehetett látni a fűben, hogy merről jöttünk. Azt követtük. Jókat beszélgettünk útközben. Elégé rossz volt lefelé haladni nekem, hosszabbnak tűnik mint felfelé. Az éjszakát ismét a Motel parkolójában töltöttük, jól bevált az a hely nekünk előző éjjel.
Vasárnap is kényelmes ébredés után visszamentünk még egy rövid időre a Zrmanjához lazítani, aztán elindultunk hazafelé. Hamar a Balaton környékén találtunk magunkat, ahol Attila még egy fejedelmi lakomára hívott meg minket egy általa ajánlott étterembe. Köszönjük!
Ez a túra volt a leggördülékenyebben lezajló barlangász túra, amin valaha részt vettem. MInden egyszerűen működött, probléma mentesen. Több száz km-t autóztunk és egy igen nagy aknát jártunk meg... Mégis tudtunk közben pihenni, sörözni, elbeszélgetni, élvezni a környéket.
Kívánok sok boldogságot nektek Barni!
Gordos Erik
Résztvevő PFBE tagok: Dizseri Barnabás, Gordos Erik
+ Kun Botond és Piri Attila
