Hát ez meg micsoda??. „Ebbe a csajba meg mi ütött??!” gondolhatjátok, ahogy végig pörgetitek a képeket.... �
Kék színekben pompázik egy cseppkőbarlang, pedig nem színezi réz karbonátjait és nem is a festékszóró a titok nyitja? Nem kék fénnyel van megvilágítva, és nem a photoshop kreálmányában járunk?
Akkor mégis mire kell vélni ezeket a színeket? És hogy jön a plüssmaci a képbe??? Tán így akarna különcködni a fotózásban??
Igen, és nem is. Tény, hogy az ásványok egy jelentős része UV fény hatására (100-400 nm) számunkra is érzékelhető, a látható fény tartományába eső fényt (380-760 nm) bocsátanak ki, tehát lumineszkálnak. Lehet ez fluoreszkálás, ami a besugárzás idejéig tartó kibocsátás, és lehet foszforeszkálás, amennyiben a fényhatás megszűnését követően másodpercekig tart a fényjelenség. Itt álltalában erről van szó… Pandora-bolygó világa elevenedik meg körülöttünk, miközben az egyébként átlagos cseppkőbarlang kékes fényekben tündököl a sötétben…a leadott fényekben 4-6 másodpercig tájékozódni is lehet…
Bár régóta foglalkoztatott már a gondolat, hogy egyszer érdekes lenne barlangban is fotózni UV fénnyel, ez remekül meg is maradt a gondolat szintjén. Mondván, nincs rendelkezésemre álló eszköz hozzá…ahhoz meg nem voltam kellően elszánt, hogy ezt a problémát orvosoljam. Mindaddig, még egy rovarfotós barátom, Spéder Feri át nem operálta saját vakuját UV vakura. Hoppá! Gondoltam. Hát elérhetővé vált az eszköz is…! Feri egy jó ember, aki szereti a hasát. Így egy üveg Nutelláért cserébe az én egyik régi vakum is túlesett a műtéten. Sikeresen.
Jónéhány próbán túl vagyunk már az UV vakuval, és aktuális, hús-vér modelleimmel (határtalan türelmükért ezúttal is köszönet!, a képek későbbiekben lesznek publikusak). Időközben rájöttem a technika és az egy vaku adta lehetőségekre, és korlátokra is. És felmerült az igény, hogy a jelenlegi, hosszú hullámhosszt (ami egészségre ártalmatlan, de az ásványok is kevésbé gerjednek e fénytartományban) le kéne cserélni egy rövid hullámhosszú fénycsőre. Egy germicid-csőre, amihez viszont új modellre is szükségem lesz. Így, egy otthoni casting alkalmával került a képbe Germaci, a germicid álló plüssmaci, aki e képsorozat főszereplője lett.
Germaci próbaútjának helyszínét nem volt nehéz kiválasztani. Még valamikor korai egyetemi éveim alatt kerültem kapcsolatba először a Bódvarákó és Tornaszentandrás között magasodó Esztramos-heggyel. Akkoriban még nem barlangásztam, főként a hegy ritkaság számba menő növénytársulásai érdekeltek. Ez persze hozta magával a bányászattörténetét, a lenyűgöző ásványkülönlegességeit…és a barlangjait… A hegy összetett sorsa egyszerre rázott meg, és gyönyörködtetett. Látva, mit adott, és mit vett el a bányászat..
Az Esztramos-hegy földtanilag az Aggteleki-, földrajzilag a Szalonnai-karszthoz tartozó ,a Bódva-völgyéből szigetszerűen kimagasodó, ÉK-DNY- i irányítottságú, mára már megcsonkított hegy.
Maga a hegy triász időszaki mészkő, kisebb részt triász dolomit és tűzköves mészkő. A határukon húzódó törészóna kedvezett a vasas ércesedés kialakulásának, melyet már az Árpád-korban is bányásztak. Tájformáló, ipari szintű, előbb külszíni, majd mélyszinti vasércbányászata 1834-ben indult meg. 1951-től a bányászat figyelme a könnyen elérhető, jó minőségű mészkőre terelődött, melynek fejtése 1996-ig folyt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mindeközben a hegy eredeti, 380 m -es magassága 320 méterre csökkent. Egyedi növénytársulásából egy kicsi sziklaoromnyi maradt, a feljegyzett, 52 barlangjából csupán 28. És mennyi, ami följegyzés nélkül tűnt el…
A mélyszinti művelés által feltárt barlangok jobbára a meddő tárolására alkalmas üregként végezték, felszíni társaikat nagyrészét lefejtették. Képződményeik egy részét a bányászok és gyűjtők „megmenekítették”. A miskolci Herman Ottó Múzeum ásványgyűjteményének első darabjait is az innen származó különleges példányok adták.
Van, ami elpusztult, és van, ami megnyílt. A bányászat nélkül valószínű sosem látjuk, valójában mennyi kincset rejtett ez a hegy.
Az esztramosi barlangok genetikája és formavilága is eltér a környékbeliekétől. Hideg és melegvizek többszöri váltakozása formálta az üregeket, és alakította a képződményeket. A hegyből előkerült kalcitképződmények alaktani sokfélesége páratlan. A 320 m-es tszf magasság felett nyíló, vízszintes főtéjű barlangok mintegy 2 millió évükkel az ország legidősebbjei lehettek. Emléküket ma a Földvári Aladár-barlang őrzi…
Ezt az idős, pici, de UV fotózás szempontjára talán legérdekesebb barlangját látogattuk meg a hegynek két segítőmmel, Papkó Petivel és Germacival.
A Földvári Aladár-barlang történetét most egy plüssmaci léptékével és UV fényben mutatom be Nektek.
Teljes lényében elvarázsol e kopár táj, most épp úgy, mint mindig. Leszállás előtt felnézünk még a Földvári Aladár-barlangot őrző védőpillérként szolgáló orom tetejére. Távolban az egykori kőtörő üzem maradványai, és a kicsiny, páratlan növénytársulást őrző sziklaorom…
1964-ben egy robbantás megnyitott a bányaudvar 312m -es szintjén egy, a többinél jelentősebb, formavilágát tekintve változatosabb üregrendszert. Sosem fogjuk megtudni, mennyi hasonlót szállítottak a kohókba innen, de a Földvári Aladár-barlang megmaradhatott. Elsőként az országban megóvása végett védőpillért jelöltek ki köré, ami többé kevésbé volt eredményes. Hisz bár a környező robbantások lökéshullámai és a „fosztogatók” nyomot hagytak a képződményekben, de a barlang megmaradt…
Útnak indulunk!
Vastag szalagos kalcitok között vezet utunk a barlang első termében haladva. A járóút vonalából kitermelt tömbök fejreállítva pihennek a helyben hagyott rétegeken. Az UV fényében kitűnnek a tisztán kalcit anyagú sávok a sötét, vasban dúsabb rétegek közül.
Megannyi törésfelület, és cseppkőcsonk határolja azt a monumentális cseppkőképződményt ami az első nagyobb terem közepén fogad minket. A ’70-es években „kiépítették” a barlangot látogatók számára. Germaci a törött cseppkövek függönye mögül néz ki az ablakon, a kiépítés emlékét őrző, ma már nem működő lámpán ülve.
Egy idős fa ágas-bogas gyökérzete? Avagy az Oszlopok-terme egy kidőlt cseppkőoszlopának sokatmondó keresztmetszete…
Elcsodálkozom e megannyi színes gyűrűn itt, a fejem felett. Függőcseppkövek voltak valaha, mára sok más képződményhez hasonlóan ennyit hagyott belőlük az ember. A tiszta, majd a vas-oxiddal szennyezett kalcit rétegeket vastag hegyitej (montmilch) gyűrű öleli körül, melynek mikrokristályos tűi másodpercekig élénken foszforeszkálnak* az UV fény hatására…míg a vasban gazdag gyűrűk teljesen inaktívan viselkednek.
Kesze-kusza áttetsző helikit halmazok és fiatal, szennyeződésmentes cseppkőlefolyások világítanak egy gömbüstben az Oszlopok-termében.
Borsók mindenütt! A falakat borító túltelítődő oldatokból válik ki ez a megannyi borsókő. Tövüknél vasasabb volt az oldat, így csak ép, vagy letörött csúcsaik világítanak.
Ezek a borsókövek úgy esnek szét gömbhéjakra, mintha kis tojáshéjakat fejtenénk le róluk. Képződésük nem volt folyamatos, időnként víz lepte el őket, majd a szabad légtérből hegyitej rétegek váltak ki rájuk. E fehér kéreg mentén vállnak el „sapka szerűen” a rétegek.
Nem olyan ritka itt, hogy a cseppkőoszlopot tetőtől-talpig borsókövek borítsák be.
Cseppkő, borsókő és hegyitej. Pusztulás és pusztítás.
Ha ez a cseppkőoszlop mesélhetne…
De találtunk valami élőt, valami fejlődőt is! A barlang egy eldugott kis szegletében cseppkőfolyam csordogál mostanság is. A kis egyenetlenségeken a vízcseppek megtorpanva mikrotetarátás felületeket építenek. Ez a tiszta, fiatal kalcit felület élénken világít az UV fény hatására.
Germaci első próbaútja véget ért. Hogy lesz-e még folytatás, vagy egyszeri kaland volt-e, majd kiderül �
.Ezzel az esztramosi naplementével búcsúzunk tőletek :)
*meg kell említenem, hogy Várhegyi (1997, Szakáll & Papp, Az Esztramos-hegy ásványai) szerint a hegyitej a kalcittal ellentétben szennyeződései miatt minden esetben elnyeli a hosszú hullámhosszú UV sugarakat, így nem bocsájt ki látható fényt gerjesztés hatására. Én a barlangi környezeten kívül fotóztam a Herman Ottó Múzeum ásványgyűjteményének hegyitej példányait is, a fotók szerint ezek fehéren fluoreszkálnak.
